Semmi mélység- süllyedjek felfelé

Sem nem Altorjai, sem nem Erdély M., csak felszíni melegítés, az új hajtások készülődhetnek, de nagyon ne bátorkodjanak, ki tudja, hogy a nyílt színi fényeskedésből mikor lesz kényeskedő visszavonulás- a Nap mint szeszélyes áprilisi d(r)áma.

Szürke kutyák a kezemen

Vastag szürke kesztyűm kétujjasból ötujjassá változva füleket lobogtat- két lelkes, bumfordi  puli.

Ki sem mosom már őket tavaszig, úgyhogy vagy rasztás rojtjaik lesznek, vagy nem koszolódnak már sokáig.

Megint erősnős odafordulásom van: Nemes Nagy Ágnesről olvastam mostanában, a rettenetes fegyelmezettségéről,  kiadatlan papírokra suttogott sebezhetőségéről, a ki tudja hol lobogó érzékiségéről. Érzékiség (te hogy mondod? Az első ’é’ a hosszú –ééééérzékiség- és folyamatosan bezárul, ’e’-vé gömbölyödik, vagy a végét húzod el, mintha „ráhunynál”, úgy rácsuknád a szemed valakire –igen, ismerlek, ne is mondd-, vagy a középsőt zengeted, mintha kérdőjelet kunkorítanál?), na persze. Hát igazából a szexre gondolok.

Áztatott másolat (Koizumi Takashi: Eső után, 1999; Abbas Kiarostami: Hiteles másolat, 2010)

A két filmet nemcsak a mostani esős idő hozhatja közös esernyő alá, vagy az, hogy egymás után láttam őket (én mondjuk pöttyös ernyő lehetnék, szerintem), de az az ironikus helyzet is, hogy míg az egyik filmben az eredeti-másolat kérdése külső adottság, ezzel mégsem foglalkozik, a másik, mely direkt e két minőség egybemosódásának a kapcsolatokban megjelenő kínzó játékosságát mutogatja, végül csak mosogatórongyot huzigál Májá fátyla helyett.

Wonder-women - friss receptek (Eve Ensler: Tökéletes testek; Tallér Edina: A húsevő; Kanehara Hitomi: Önregény)

Először is válasszuk szét a fej, a szív és a test dolgait.

Aztán válasszuk el Ensler könyvét vitathatatlanul becsülendő, elsősorban a nők elleni erőszakkal szemben fellépő társadalmi szerepvállalásától, melynek bár az írás szerves része, az önálló kötet mégis lehetőség a külön kóstolgatásra.

9 kicsi alvás

Itt az ideje becsuknom az advent kalendáriumot. Nyitogattam a belső spalettákat, hogy megnézzem a lábakat és a szatyrok, csomagok, kosarak alját a szuterénből, szemmel vertem a bejárati ajtó kukucskálóján keresztül a szomszéd nénit, amint a lábtörlőt igazítja (egyszer írnom kell a gangos nénikről és a gangos viselkedés általános szabályairól, melyeket a résztvevő figyelemtől borzongva csupán csendben jegyzetelve hallgattam ki és interjúkból ismertem meg:),  láttam a szemben lévő házban az irodát takarítót, az esti iskolásokat, a muzsikus nénit tornázni, a pongyolás nőt dideregve cigarettázni az ablakban, míg a manzárdból láttam a Körutat, tekintetem hasa alja majdnem súrolta a Zeneakadémia tetejét. 

Még 18

Vágom a centit jószerencsémben Karácsonyig. 

Illetve nem vágom, inkább nyitogatom az adventi kalendárium ablakocskáit, bár ezek trükkösek, mert befelé kell nyílniuk előbb ahhoz, hogy aztán kinézhessek. Nincs ám csakúgy a sütőtök illata, hiába fúrok lyukat beléje és töltöm meg mézzel. Nem kapni csak úgy ám barátot vissza az eltűnés széléről. Szükség van arra is, hogy ki-ki befűtsön összes temeibe, Didergő Király ne legyen.

A csend a végén- Karen Blixen

A ‘Hét fantasztikus történet’, mely valójában ‘Gothic’, azaz a romantika felől nézve “gótikus”, vagyis lebegős szerkezetű: gazdagon díszített és kifinomult, mint egy csúcsíves boltozat, ugyanakkor sötét, rejtélyes és ijesztő, mint egy vízköpő ugyanabban a templomban…

Amennyire erőteljesnek éreztem a Babette lakomáját, annyira meglepő volt a hét történet világába csöppenni, ami éppúgy idézett Gulácsy-képet, mint  Andersen-mesét. “A lány, aki kenyérre hágott”-ból a történet részvétlen, józan megvilágítása, a sápadt, halovány pasztellek közül kiragyogó “Naconxypanban hull a hó”-ról a mélységes tintakék égbolt tágassága, a mézes lassúsággal csorgó rumos citromsárga fények édessége, a narancsként guruló vörösök vidámsága és persze a hómeleg fehérek törékeny nosztalgiája jutott eszembe.