Fordítva tartom a kottát, ez fix. Kérdezi borzongva meg kedves-kegyteljesen, hogy nem ráz-e meg, ha „ilyenekről” olvasok. Nem. Kérdezi együttérezve, hogy segíteni akarok-e. Nem. Kérdezi, hogy mit tudtam meg az autizmusról, igazak-e az esőemberes toposzok. Nem érdekelnek a toposzok és még csak szagot sem fogtam (nem lettem szagértő). Hogy érintett vagyok-e. Nem. De. Úgy nem, hogy ’sta, szakember, tanár, szülő. Úgy meg igen, hogy vajon hogy néz ki az a világ, ami nem egyszerűen fekete-fehér (normális- nem normális), hanem sokkszerűen sokféle. Megrázóan színes. Kényelmetlenül többdimenziós. De nem úgy, hogy képviselet, aktivizmus, karitatív. Nem úgy, hogy elméletben persze, gyakorlatban meg legyenek szépek a kórházfalak (azért nyugodtan legyenek). Hanem hogy rá bírok-e nézni erre a másvilágra. Úgy, hogy nem keresem a körvonalakat a tükörképemen.
2012. április 26., csütörtök
Raymond tudja hány doboz van a gyufában (Ellen Notbohm: Tíz dolog…, Mark Haddon: A kutya különleges esete…, Donna Williams: Léttelenül; Eszmélés)
Hangnem vagy nemhangnem
Fordítva tartom a kottát, ez fix. Kérdezi borzongva meg kedves-kegyteljesen, hogy nem ráz-e meg, ha „ilyenekről” olvasok. Nem. Kérdezi együttérezve, hogy segíteni akarok-e. Nem. Kérdezi, hogy mit tudtam meg az autizmusról, igazak-e az esőemberes toposzok. Nem érdekelnek a toposzok és még csak szagot sem fogtam (nem lettem szagértő). Hogy érintett vagyok-e. Nem. De. Úgy nem, hogy ’sta, szakember, tanár, szülő. Úgy meg igen, hogy vajon hogy néz ki az a világ, ami nem egyszerűen fekete-fehér (normális- nem normális), hanem sokkszerűen sokféle. Megrázóan színes. Kényelmetlenül többdimenziós. De nem úgy, hogy képviselet, aktivizmus, karitatív. Nem úgy, hogy elméletben persze, gyakorlatban meg legyenek szépek a kórházfalak (azért nyugodtan legyenek). Hanem hogy rá bírok-e nézni erre a másvilágra. Úgy, hogy nem keresem a körvonalakat a tükörképemen.
Fordítva tartom a kottát, ez fix. Kérdezi borzongva meg kedves-kegyteljesen, hogy nem ráz-e meg, ha „ilyenekről” olvasok. Nem. Kérdezi együttérezve, hogy segíteni akarok-e. Nem. Kérdezi, hogy mit tudtam meg az autizmusról, igazak-e az esőemberes toposzok. Nem érdekelnek a toposzok és még csak szagot sem fogtam (nem lettem szagértő). Hogy érintett vagyok-e. Nem. De. Úgy nem, hogy ’sta, szakember, tanár, szülő. Úgy meg igen, hogy vajon hogy néz ki az a világ, ami nem egyszerűen fekete-fehér (normális- nem normális), hanem sokkszerűen sokféle. Megrázóan színes. Kényelmetlenül többdimenziós. De nem úgy, hogy képviselet, aktivizmus, karitatív. Nem úgy, hogy elméletben persze, gyakorlatban meg legyenek szépek a kórházfalak (azért nyugodtan legyenek). Hanem hogy rá bírok-e nézni erre a másvilágra. Úgy, hogy nem keresem a körvonalakat a tükörképemen.
2012. április 16., hétfő
Az élet egy sóhaj, füttyszó, hamvadó cigarettavég, egytálétel (Marjane Satrapi- Vincent Paronnaud: Szilvás csirke, Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága, Christian Gailly: Be-bop)
A száraz, kopár tél a célegyenesbe érkezik és szállingózni kezd a hó. Egy pihe (inkább magányos kis foszlány, mint kecsesen öntudatos balerina-pehely) finoman kényeskedve ereszkedik alá, szinte halljuk csendes ujjongását, ahogy egyre többet pillant meg a lenti világból. Végül egy kislány kitátott szájában landol, aki nagy lendülettel kapja be, mint aki teljesen és véglegesen foglyul ejtette a tétova kezdetet.
2012. április 13., péntek
Friss marad-e az egérkaki a piramis tetjén? (Janne Teller: Semmi)
Az a legjobb bevezető, ha a címet magyarázgatom: merthogy a Maslow-piramisra meg a habostorta (vö fenékig tejfel) tejszínhabpárnáin billegő tortadarára gondoltam. Mert dohogva előjön belőlem a demagóg házmester (jó, hát nem pc), hogy ezek itt jódolgukba’ stb… meg a kerekrenyílt szemű humanista, hogy ez azért…
A megmaradás ("minőségét megőrzi") ideje 8, illetve 11 év: előbbi a perspektíva, ebből a távlatból emlékszik vissza a mesélő a történtekre, míg a könyv 11 év késéssel érkezett meg hozzánk (. Az pedig a privát véleményem (teljesen fagyasztásellenes vagyok), hogy a cuccnak nemcsak az eltelt idő meg a kiolvasztás nem tett jót (bár a kontextus sajnos nem sokat változott), de eleve sem lehetett valami gasztronómiai csúcskísérlet- és akkor lihegve megérkezünk a piramisomhoz meg a torta tetejéhez (mint tető és evészet).
A megmaradás ("minőségét megőrzi") ideje 8, illetve 11 év: előbbi a perspektíva, ebből a távlatból emlékszik vissza a mesélő a történtekre, míg a könyv 11 év késéssel érkezett meg hozzánk (. Az pedig a privát véleményem (teljesen fagyasztásellenes vagyok), hogy a cuccnak nemcsak az eltelt idő meg a kiolvasztás nem tett jót (bár a kontextus sajnos nem sokat változott), de eleve sem lehetett valami gasztronómiai csúcskísérlet- és akkor lihegve megérkezünk a piramisomhoz meg a torta tetejéhez (mint tető és evészet).
2012. március 29., csütörtök
Másvilágok (hosszúposzt) (Chambao/Boamistura: Chambao en el Fin del Mundo; Silvia Avallone: Acél; Michel Hazanavicius: The Artist/ A némafilmes)
A szél kergette egy kupacba, de valamiért mégis jó kis kazal ez a háromság: az Avallone debüt-könyv, ez a korszerűségi habdráma művészien rendezett csokifiligránnal a tetején, meg a kis malagai zenekar, akik valamiért örülnek, ha egy 30 méteres gleccserfal tövében, -10 fokban fanatizálják flamencóval a pingvineket.
2011. december 22., csütörtök
Időzítés (Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében, Pi élete; Woody Allen: Éjfélkor Párizsban; Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok)
Az időzítést úgy kell elképzelni, mint a telepítést. Mondjuk valami növényfélét vagy programot telepítek- egy dolgot egy másik dologba/-hoz/-ra illesztek (gyökeret a földbe, programot a gépre stb). Az időzést meg valami díszítménynek képzelem, apró szegecsnek vagy csillámló flitternek. Az időzítés az időzés térre/-hez/-re varrása. A könyv lapja egy ilyen tér. A képzeletem egy ilyen tér.
2011. november 10., csütörtök
Hosszútávfutók arányossága a boncasztalon (Bíró Yvette: Futó; Sebastian Barry: Messze, messze; N. M. Kelby: Végtelen csillagtér)
A három könyvet közös nevezőre hozni meglehetősen szürreális vállalkozás- gondoltam elsőre, holott csupán írni szerettem volna róluk (ami a nevezőket illeti, matekból gyenge vagyok), aztán felrémlett a távolság mint közös halmaz (mit halmaz, ez egy sokhangú dolog, már-már kakofónia) és a fizikai lét kiszolgáltatottsága, amit a boncasztal a maga konkrétságában elég szépen megidéz, valahogy szintén közös vonás.
Lemondva a lasszózásról, mellyel a könyveket agyafúrtan és technikásan összeterelgetném, induljunk el lassan belendülve (esetleg a lasszózás szeszélyéből megmaradt pejlovon) a művek nyomában. Lesz, ami a fantáziánkat pörgeti fel, lesz, ami érzelmileg kerget meg, és lesz, ami az intellektusunknak nyújt némi tréninget.
2011. augusztus 5., péntek
Egérfogók (Olga Tokarczuk: Őskor és más idők; Marie N'Diaye: A boszorkány, Marina Lewycka: Eperföldek)
„Mese, mese, mess
kenyeret,
Ha nincs késed, fogj egeret”
Ez az egérrel való kenyérvágás (most képzeljük el Vilmát –vagy Irmát-, amint az ősegeret fogva az őskernyeret szeleteli és olykor megrója a kevéssé domesztikált „eszközt”, amiért az nemcsak a lehulló morzsát csípi el, de egyszerűen elmajszolja azt, amit levág), meg az egész késtelenség tartja számomra a három szerzőt ugyanannál a vágódeszkánál.
Ha nincs késed, fogj egeret”
Ez az egérrel való kenyérvágás (most képzeljük el Vilmát –vagy Irmát-, amint az ősegeret fogva az őskernyeret szeleteli és olykor megrója a kevéssé domesztikált „eszközt”, amiért az nemcsak a lehulló morzsát csípi el, de egyszerűen elmajszolja azt, amit levág), meg az egész késtelenség tartja számomra a három szerzőt ugyanannál a vágódeszkánál.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)