Vastag szürke kesztyűm kétujjasból ötujjassá változva füleket lobogtat- két lelkes, bumfordi puli.
Ki sem mosom már őket tavaszig, úgyhogy vagy rasztás rojtjaik lesznek, vagy nem koszolódnak már sokáig.
Megint erősnős odafordulásom van: Nemes Nagy Ágnesről olvastam mostanában, a rettenetes fegyelmezettségéről, kiadatlan papírokra suttogott sebezhetőségéről, a ki tudja hol lobogó érzékiségéről. Érzékiség (te hogy mondod? Az első ’é’ a hosszú –ééééérzékiség- és folyamatosan bezárul, ’e’-vé gömbölyödik, vagy a végét húzod el, mintha „ráhunynál”, úgy rácsuknád a szemed valakire –igen, ismerlek, ne is mondd-, vagy a középsőt zengeted, mintha kérdőjelet kunkorítanál?), na persze. Hát igazából a szexre gondolok.