Nem is gondoltam , hogy ilyen gyorsan kiderül, hogy a franciakert kialakítása mennyire meghaladja az erőmet. Képtelen vagyok megtervezni és magamból az egyetlen idevaló darabot kiszakítani, és hiába ígértem NyáriKonyhát, Helyezkedő Sufnit és Rejtek-Ejtekhelyet, ez is túl kevés.
Szűk, mint a nagy téli pulóver, amit rám akartak sózni egy boltban, és igen hosszan kellett magyaráznom mire megértették, hogy nem szeretem, ha pulcsi veszi körül a törzsem, ÉS pulcsi tekereg a nyakamban ÉS a karomat is takarja végig. Esélyem sincs, hogy bármit megérezzek a világból, hiszen közénk áll a pulcsi melegsége, a kis bolyhok meg szöszök- mintha csiga lennék hátamon a házzal, melybe bármikor visszahúzódhatok. Pedig pont azért megyek a világba, hogy kint legyek, nem azért, hogy elbújjak.
Be kell vallanom, hogy az egész kerteskedés egy történetre épül, A kisfiú és az oroszlánok-ra Lázár Ervintől.
A filmből csak Bálint András rémlik és a Bruckner Szigfridet játszó Feleki Kamill, aki áradó kedvességgel narcisztikus, megejtően gyáva és mulatságosan hőbörgő. És persze emlékszem Dayka Margitra, a hihetetlen törékenységet és tünékenységet sugárzó görnyedt tartására, meg macskás szemére, okos tekintetére, amiből kiderült, hogy merő kedvtelésből hagyja csak, hogy a világ arra menjen amerre akar, mert amúgy mancsának jól irányzott csapásával egészen másfelé penderíthetné azt. Ha akarná. Olyan esztétikus a tehetetlensége- egyszerűen nem bírom kitalálni, miből építkezett.
A filmből csak Bálint András rémlik és a Bruckner Szigfridet játszó Feleki Kamill, aki áradó kedvességgel narcisztikus, megejtően gyáva és mulatságosan hőbörgő. És persze emlékszem Dayka Margitra, a hihetetlen törékenységet és tünékenységet sugárzó görnyedt tartására, meg macskás szemére, okos tekintetére, amiből kiderült, hogy merő kedvtelésből hagyja csak, hogy a világ arra menjen amerre akar, mert amúgy mancsának jól irányzott csapásával egészen másfelé penderíthetné azt. Ha akarná. Olyan esztétikus a tehetetlensége- egyszerűen nem bírom kitalálni, miből építkezett.
A könyvből élesen csak a történet váza maradt meg, és a Réber-illusztrációk kiváltotta idegenség, hideg-érzet (gyerekként el is kezdtem kiszínezni az egyszerű körvonalakat, illetve további izgalmas elemekkel dúsítani a csupasz lapokat).
Meg a kert...
Hogy van egy ház, és a kertje olyan nagy, hogy egészen elbújik benne az a sufni (Sufni, érted), elfér egy oroszlán, majd kettő, majd három is. És az egészet (nem hiszem, hogy Lázár ezt leírta volna , de sugallta, ezt így éreztem, erre tisztán emlékszem) beburkolja a növények kékes lélegzete, a zölden átszűrődő fehér fény, a tomboló napsütésben melegedő ritkás foltok mocorgása. Az a csönd, ami izgatott jövés-menéstől feszül, mint a színpad előadás előtt, félre kell csak húzni a függönyt. A lehetőség borzongató ebben, hogy –a színházzal ellentétben- a függöny nem felmegy, hanem félrehúzhatom az ágat, levelet, és benézhetek…Mindenütt más darab megy, végtelen történetek, melyeket elengedni mégis könnyű. Az egyetlen hely ez a kert, ahol a Végtelen nem a feloldódás (megsemmisülés?) borzongató, csillagteli, örvényes feketeségét kínálja…